Azt lehet mondani, hogy túléltük a vasárnapot...
A baj csak az volt, hogy korán reggel ki kellett mennünk és késő este értünk csak haza, mivel hétvégén elég gyéren járnak a vonatok arrafelé. De agyoncsaptuk az időt, igyekeztünk nem túl sokat unatkozni:). Ebben részben a kis színes, repülőgépes tabletták is nagy segítségünkre voltak, azt azért meg kell hagyni... De mivel ugye én nem vagyok a szavak embere, nézzetek képeket :P
Nagyon unatkoztunk...
Mit csinál unalmában a talpraesett székelyember, ha kimegy a ződbe'? Fényképezni kezdi a többit...
Végre, lovak!!!
Pihenő. Útközben nem fotóztam, úgyis csak egy nagy ló nagy segge látszott volna :)
Ismét unatkozás, ezúttal kissé kreatívabbak voltunk, úgy érzem :DSakkor aki ezután se jön Sztánára, az mostmár legalább sejtheti is, hogy mit hagy ki :P A lovak egyébként nagyon virgoncak voltak, tényleg nagyon jó kondiban tartják őket. Az országban a legolcsóbb lovaglási lehetőséget azt hiszem itt biztosítják, szóval amíg nem emelkednek az árak, addig kell járni... Szabó tanárúrral beszéltünk: lehet menni akár 2 napra is. Az árakat még nem tudjuk, de ha drága lenne, a sátor még akkor is ingyen van:P Jövő héten szeretnénk még összehozni egy kirándulást, hétköznap, ha lehet. Ha többen leszünk, még jobb lesz. Egy kis pia, egy tábortűz, esetleg egy vízipipa sokat dobhat a hangulaton. Továbbra is várom a jelentkezőket, valamint az ötleteket, kérdéseket.
Sok sikert a vizsgákhoz!!!
Csók, Balázs
Sok sikert a vizsgákhoz!!!
Csók, Balázs

hát jól néz ki, hogy is mondjam. megpróbálok én is eljutni a következőre, csak éppen ne essen munkanapra. végül csak ötön voltatok? azt hittem, hogy többen mentek. No, de legközelebb.
VálaszTörlés:)) A poén az, hogy én is azt hittem.
VálaszTörléshétköznap szeretnénk menni, mert akkor inkább kapunk lovat. Ráadásul én hétvégére haza kell utazzak... De ha többen is inkább hétvégén mennétek, akkor lehet nélkülem is menni, csak akkor valaki más kell mexervezze:)
van az évfolyamon még néhány vállalkozószellemű fiatal, gondolom. én nem merek ilyet ígérni, mert még a végén nem jön össze, és én leszek a hibás :)
VálaszTörléshát, én nem vagyok szervező típus, azis biztos:))
VálaszTörlésén se, unom is már ahogy azt kell... de gyűlnek már az emberek :)
VálaszTörlés25-e kinek felel meg? sátorral
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésbár a kérdés az volt, hogy kinek felel meg, én arra fogok választ adni, hogy kinek nem. az pedig én lennék...:(
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésa bejegyzést mind távolítja el a szerző. nem szégyelli a szerző magát?
VálaszTörlésÉÖÖ
az esőről már meséltem neked, a másodikat meg nem hiszem, hogy bárki szívesen olvasta volna.
VálaszTörlés:)) hé hallodééé. nem tok sztánára menni, mert kell segítsek otthon festettünk, meg minden s na. de tal a tanulmányin!
VálaszTörlésKösz, hogy értesítettél! Kár, hogy csak te olvasod (írod) a blogot, meg Gábor... A többiek is nyilatkozhatnának!
VálaszTörlésMég mindig nincsenek lovak, mert nincs létszám. Ha nem tudom hányan megyünk, nem is lesznek. Futunk ki az időből.
ÉÉÉRTEEEM?
25-én vizsga után akarsz elmenni? mert egyeseknek még vizsgájuk van aznap érveléselméletből. én asszem halandó lennék elmenni, ha lovagolni nem is, mert a lábam eléggé szét van vágva, meg időközben összefoltozva, de sátorozni egy napra jó lenne.
VálaszTörlésTermészetesen, csakis a vizsga után. Én is ezt a dátumot választottam, úgyhogy tudom mit beszélek :P
VálaszTörlésEzt igennek veszem akkor...
Úgy csinálom, hogy el tudjak menni, de a lovaglást nem vállalom be.
VálaszTörlésNa ennyi, kész, vége... Öten megyünk, reméljük így is jó lesz. Sőt, remélem, hogy így még jobb is lesz talán. És azt is remélem, hogy legközelebb nem nekem kell megszerveznem. Csalódott vagyok és elegem van. Jó lenne, ha valakit ez is meghatna...
VálaszTörlés